A LAN (Local Area Network) elnevezés a hálózatok egy speciális fajtáját takarja. Eredeti jelentése roppant egyértelmû volt. A helyi, egy épületben, emeleten esetleg csupán egy szobán belül mûködô hálózatokat jelölte. Ezen hálózatok elsôdleges tulajdonsága kis kiterjedésük volt, innen az elnevezés is. Második jellemzôjük a nagytávolságú (WAN) testvéreikkel szemben a (relatíve nagy) sávszélesség volt. Az Ethernet és a Token Ring 10 Mbit/s nagyságrendû átviteli teljesítménye nagy távolságokon nem is olyan rég még igen költséges volt és most sem túl olcsó, különösen nem Magyarországon.
A hálózati világ fejlôdésével, az olcsó nagytávolságú és nagy sávszélességû optikai kábelek megjelenésével azonban ezek a tulajdonságok összemosódtak. Egy Ethernet hálózat több kilométer kiterjedésû lehet, míg a tipikusan nagytávolságú SMDS szolgáltatás, melyrôl késôbb részletesen szólunk, akár több száz Mbit/s-os sebességet is elérhet.
A LAN-ok tehát nem méretükben vagy átviteli képességeikben különböznek a WAN-októl, hanem a sajátos közeghozzáférési technikák alkalmazása miatt. Az Ethernet kábelen több állomás verseng a sávszélességért egy nemdeterminisztikus, elosztott algoritmus szerint. A Token Ring gyûrûre felfûzött állomások egy determinisztikusabb, az adási jogot körbejárató módszer szerint jutnak az átviteli kapacitáshoz. Az FDDI gyûrû teljesen egyedi módon osztja meg a sávszélességet a késleltetésre érzékeny és arra érzéketlen forgalom között. Mindezek a megoldások nem jellemzik a WAN hálózatokat.
A LAN technológia elsôsorban a közeghozzáférés problémáját célozza meg, az OSI referencia modell elsô és második szintjén dolgozik. A nagytávolságú csomag- vagy vonalkapcsolt hálózatokban inkább a harmadik réteg, azon belül is az útvonalválasztás jelenti a fô kérdést.
A hagyományos LAN-ok egy közös átviteli közegre fûznek fel több állomást, melyek így a nem nekik szóló kereteket is „hallják", csupán nem reagálnak rá. Az ilyen link-eket brodacast link-nek hívjuk, mert egy keret elküldésével minden állomáshoz küldhetünk adatot. Szükséges az állomások link-en belüli azonosítása is, ami a MAC címmel történik. Az elnevezés onnan adódik, hogy ezt a címet a közeghozzáférési alrétegen definiáljuk és ez az alréteg használja fel a keretek célbajuttatásához. Ez a közös közegen levô (tehát szomszédos) állomások között egyedi kell legyen.
Az IEEE 802.x szabványok egységesen 48 bites MAC címeket használnak, úgy, hogy ne legyen két azonos MAC címmel rendelkezô hálózati kártya a világon. Ez megkönnyíti a konfigurációt (minden állomás nyugodtan használhatja a gyárilag beégetett címet és nem lesz ütközés).
Mint a késôbbiekben látni fogjuk, fontos tulajdonsága egy LAN-nak, hogy mekkora rajta a maximális keretméret. Ez azért fontos, mert ebbôl adódik, hogy a felsôbb, hálózati réteg mekkora csomagokat küldhet át egy keretben (azaz gazdaságosan) a LAN-on. Azt a maximális méretet, amekkora csomag még belefér egy keretbe, nevezzük a link MTU-jának (Maximum Transmission Unit).
Az alábbiakban rövid leírást adunk az elterjedt LAN-okról, részletesen azonban csak az Ethernet családról lesz szó. Egyrészt azért, mert ez a világ legelterjedtebb lokális hálózata. Másrészt pedig szépen példázza a LAN-okat és azok broadcast jellegét.