A LAN-ok egyik fô tulajdonsága, az osztott közeg, egyre inkább jelent hátrányt, mint elônyt. Az osztott közeg azt jelenti, hogy a hálózat lelassul, és egy épületben mindenki munkája akadályoztatást szenved csak azért, mert valaki a földszinten intenzíven forgalmaz. Ráadásul az Ethernet esetén minden ütközés csak tovább rontja a helyzetet, hisz az ütközés észleléséig eltelt idôben nem történik hasznos kommunikáció.
Ezen a hálózat szegmentálásával segíthetünk. Bridge-k közbeiktatásával a szegmensek belsô forgalma nem terheli a többi szegmenst. Minél szegmentáltabb a hálózat, annál kevésbé osztott a közeg és annál jobb a hálózat hatásfoka. Ennek a trendnek a végsô fokát jelentik a mikroszegmensek, amikor egy szegmensre néhány vagy mindössze egyetlen egy állomás csatlakozik. Ekkor az állomás akkor adhat, amikor csak akar. Ezzel azonban a keretek ütközésének problémáját mindössze áttettük a kábelrôl a bridge-be, ott ugyanis ütköz(het)nek a keretek.
Erre kínálnak megoldást a LAN switch-ek. Ezek funkciójukban tulajdonképpen multiport bridge-k, ám képesek nem blokkoló módon továbbítani a kereteket. Azaz, ha egy switch-nek 10 portja van, akkor egyidôben képes keretet továbbítani például a 2. portról a 3.-ra és a 4.-rôl az 5.-re. Csak akkor áll elô ütközés, ha egyszerre többen kívánnak ugyanarra a portra adni, ekkor a switch az egyik keretet puffereli és a másik után adja le a portra. Így minden port számára (például Ethernet esetén) dedikált 10 Mbit/s sávszélesség áll rendelkezésre.
A switch-nek szinte mindig van egy vagy több nagysebességû portja is (Fast Ethernet, FDDI, speciális Inter-Switch Link (ISL), vagy ATM), melyen át egy nem Ethernet gerinchálózatra kapcsolható. Így az egyes munkacsoportok egymáson belül a switch-en keresztül kommunikálhatnak, a külvilággal pedig egy nagysebességû gerinchálózaton át. Ezen a módon akkor sem ütköznek a keretek, ha több, egy switch-en lévô állomás kíván a gerinchálózaton át forgalmazni, mert a nagysebességû gerinc több Ethernet port forgalmát képes egyszerre továbbítani.
A bridge-krôl és a LAN switching-rôl bôvebben az Internetworking fejezetben lesz még szó.
A LAN-ok szervezésében is mutatkozik fejlôdés. Minthogy 1 porton gyakran csak 1 állomás van, egy sor biztonsági funkció implementálható. Megadhatjuk például, hogy ki kinek küldhet keretet, így az állomásokat, bár egy LAN-on vannak, mégis leválaszthatjuk egymásról és elkülönített Virtuális LAN-okba (VLAN) szervezhetjük ôket. Ez nem csupán a biztonságot, de a hatékonyságot is növeli. A VLAN-ok ezenkívül könnyen konfigurálhatóak és rugalmasak, kevesebb terhet rónak az hálózat adminisztrációjára, így üzemeltetésük ami a költségek tetemes részét adja kevesebbe kerül.
Ugyanezt a rugalmasságot nyújthatja az ATM fölötti LAN emuláció (LANE), azzal a különbséggel, hogy az átviteli kapacitás tetszôleges lehet. Tehát bármely két állomás az Ethernet protokollon keresztül bármekkora sávszélességgel kommunikálhat. Így az eddigi alkalmazások változtatás nélkül futtathatóak lesznek, csak sokkal gyorsabban. Emellett a LANE állomások az ATM hálózat tetszôleges pontján, egymástól távol elhelyezkedve is egyetlen emulált LAN-ba tartozhatnak.
A VLAN-ról bôvebben az Internetworking, a LANE-rôl pedig az ATM fejezetben olvashatunk.