SCSI busz esetébe első közelítésben nincsenek ilyen problémák, mert nem C/F/S rendszerben, hanem egyetlen lineáris szektorcímként kell címezni a lemezt. Mégis, BIOS-t használva (tehát boot-oláskor illetve DOS alatt végig) az int13 paraméterei továbbra is C/F/S adatokat várnak, így valamit mégiscsak tudnunk kell a geometriáról (és mellesleg a 7.8 GigaByte-os korlát így ide is bejön).
A lemez fizikai geometriáját le lehet kérdezni a SCSI buszon keresztül, viszont nem igazán ez az adat az, ami a BIOS szempontjából érdekes (mert így gyakran 1024-nél jóval több cilinder jönne ki). A geometria itt teljesen a BIOS belügye (itt BIOS alatt az illesztőkártyán lévő BIOS bővítést kell érteni, amennyiben nem alaplapra integrált SCSI meghajtóról van szó), hiszen az int13-ba bejövő C/F/S címet a BIOS maga átalakítja lineáris szektorcímmé és már csak azt küldi tovább a lemezegység felé. Ezért gyakran 64 fejjel és 32 szektorral számolnak a BIOS-ok. Ennek ,,szépészeti'' előnye van, ugyanis így egy cilinder mérete kereken 1 MegaByte, így a partíciós táblában a partíció annyi megabyte-os, ahány cilindert lefoglal. Hátránya viszont, hogy csak 1 GigaByte-ig használható. Ennél nagyobb kapacitású lemezeknél gyakori választás a 255 fej és 63 szektor, amikkel a BIOS által elérhető majd 8 GigaByte-os teljes kapacitás kezelhető. Néhány SCSI csatolónál (pontosabban az abban lévő BIOS bővítésnél) engedélyezni kell, hogy hajlandó legyen 1024 MegaByte fölé menni, vagyis maximum 1024/255/63-as geometriát szimulálni.